Program



 

2020. július 30 - augusztus 02 közt lesz a GOURMET & SÖRFESZT-et Zamárdi hatalmas és nyitott parti területén közvetlen a Balaton partján !! Gasztronómiai Gourmet udvar és Sörkertként, illetve kiegészítőnk lesz a termelői és kézműves piactér is .

A hatályos rendeletek szerint – ahogy tavaly sem volt, - idén sem lesz - a Gourmet zenés táncos rendezvény. A fő tematikánk idén is a gasztronómia és a sör, de a gasztronómia egyéb területe is megjelenik, persze az élet és a minőségi sörök mellé a minőségi zene sem marad el!

2020 úgy alakult, hogy az életünk sok területén a kompromisszumok éve lett. Kompromisszumnak indult, de aztán mostanra már nagy reményeket fűzünk az utcazenész fellépőinknek  Az utca zenészek több zenei műfaj különböző képviselői lesznek. Esténként pedig nagy zenekarok élő koncertjei adnak hangulatot a részvételhez.

 Azaz színes, de minőségi élőzene kavalkádját fogja biztosítani, ami az éttermek Gourmet Udvarát és sörforgalmazó/ hazai gyártók sörkertjeinek hangulatát és reményeink szerint felejthetetlenné teszi a minőségi gasztronómia,- a minőségi élő zene élményét és persze a balatoni panorámát számotokra! ❤️⛱

 

Több mint 150 féle csapolt sör és a minőségi gasztronómiai kínálat mellé a minőségi élőzenét biztosítja a helyszínen többe közt:

 

  • MÖRK
  • Mongooz And The Magnet
  • For You Acapella
  • ODETT

 

  • Fűzy Gábor bár zongorista
  • Tom White & the Mad Circus
  • HangaBanda
  • Band Of StreetS

és még sokan mások (részleteket lásd az esemény facebook oldalán)

 

esténként a Lobbanáspont Tűzzsonglőr Produkció ősi elemeket tartalmazó látványos produkciója vár mindenkit, míg napközben a gyerek játszóházakon kívül a Játszóházas zsonglőr tanoda és Hímzett Igricek / vásári mesék interaktív gyerekelőadásai biztosítják a családbarát programok széles tárát!

 

Kívánjuk, hogy 2020. évről mindenkinek legyen sok jó emléke is és reméljük legalább eggyel ehhez mi is hozzájárulhatunk!

 

A területre a belépés ingyenes!

 

Találkozzunk Zamárdiban a nagystrand rendezvény területén! Ízleld meg a haza nyarat!

 

GOURMET & SÖRFESZT

A minőségi gasztronómia egyre növekedő trendjét erősíti a Gourmet&Sörfeszt Zamárdi, amely 2019. évben belépődíjmentes eseményként jött létre Balaton szívében Zamárdiban. 2020. július 30 - augusztus 02 közt a Balaton legnagyobb szabadstrandján érdekes programokkal megfűszerezve várjuk minőségi gasztronómiával és ezen belül fergeteges sör választékkal az érdeklődőket. Hisszük, hogy gasztronómia része a sör is. Bár ezt, aki kicsit ismeri az elmúlt évszázadok hazai sör történelmét, az nem csak hiszi, hanem tudja is. Ezt az irányelvet erősítve szeretnénk teret adni a hazai nagy sör gyártók prémium termékei mellett a magyar kisüzemű sörfőzdék kínálatának is, sőt a sörkertben nem csak a magyar sörfőzdék, de a környező országot kisüzemű, kézműves söreit is ínycsiklandóan fognak habozni a látogatók korsóiban.

 

Az ételeknél is figyelünk arra, hogy a hazai gasztronómia minőségi képviselői jelenjenek meg az éttermi és a street food, food truck vonalon is. Megjegyezve, azt, hogy hekk is elkészíthető kulináris módon, még ha nem is tipikusan Balatoni halként. Gourmet&Sörfeszt Zamárdi a Balaton legnagyobb szabadstrandján várunk érdekes programokkal, minőségi gasztronómiával és nagy választékban sörrel!
Ízleld meg a hazai nyarat!

www.zamardisorfeszt.hu